2014. július 28., hétfő

...mint Ábel a rengetegben

Minden tisztelem azon embereké, akik a nyár folyamán képesek napi szinten továbbszőni a világ hálóját. Instagram, Facebook, Tumblr, Pinterest, meg nem is tudom mi... Szóval értitek, suli közben perszehogy posztolok, mint akit kényszerítenek rá. Hiszen már mennyivel nagyobb buli kismillió képen átgörgetni, mint a füzet fölött ülni?! Na, de hogy nyáron....? Félreértés ne essék, nem kritizálni akarok, én tényleg emelem kalapom ezen emberek előtt. Már csak azért is, mert ha én is közéjük tartoznék, akkor a blogon is már sokkal több bejegyzés lenne.
 Na, de most este van, este van, ki-ki nyugalomba... Otthon vagyok ( de fura...), van laptop és lám, van wifi is. ...és, hogy mi történt ezidáig velem? Hát következzen egy rövid kis beszámoló...

Nyár elején a Zsámbéki Színházi Bázison tengtem-lengtem. Írtam. Festettem. Filóztam az élet nagy dolgairól, rajtam kívül még 27 szlovákiai magyar diákkal. :)

maszatoltam. sokat.

így készült az első kis rasztatincsem: Igor Gargarov

...mint az a táborba való érkezésünkkor kiderült, rajtam kívül még egy srác volt vegetariánus. Persze nekünk előre lett rendelve vega menü, aminek hihetetlenül örültem (majd a későbbiekben arról, hogy miért is ennyire). Miután lepakoltunk, megismerkedtünk az új lakókkal (én már második éve jöttem), előkerült a vegaság téma. Jöttek a tipikus szövegek. Meghallgathattam egyesek mennyire képtelenek hús nélkül élni és sötöbösötöbösötöbö. Na de aztán jöttek a kis ínyencségek: "Kenyeret ehetsz?" Nekem már istenbízony, se kedvem, sem erőm nem volt az ilyen kérdések megválaszolásához. Kedves voltam, próbáltam nem bunkó lenni, már amennyire tőlem kitelt ez a "nem bunkóság". Nevermind.
 A kaja mindennap ULTRAÜBERKRVÁRAFINOM volt! :) Jó, persze voltak kivételek, de ami igazán jóllakatott az az első napi kikérdezőosztag arca volt, amikor kihozták nekem a pirított cukkinibaklazsánparadicsomésmindenfélefinomságos hamit. Mert, hogy ők már (kisebb túlzással) harmadik napja ugyanazt a húst ették, csak más körettel :)
Ja, vegatársamról pedig kiderült, hogy ő olyan vegetariánus aki eszik csibemellet! BAAAAAAANG! :D

...és ha már bögrekampány :) ebből a kis "kibliből" ettem az ebédet és a vacsorát, műanyag tányérok helyett :)





Aztán hazakerültem...talán két vagy három napot lehettem itthon, és mentem is tovább a Gombaszögi Nyári Táborba. Na, ott nem volt olyan szerencsém kaja téren, de Beibóval sikeresen beszereztünk vagy hét konzerv babot, és mindenféle finomságot. Volt kenyér, vaj, paradicsomok, almák, paprikák, sültkrumplik... Még indulás előtt, felkészülve mindenre, vettem vagy 20 csomag zacskós instant levest. Hát az kegyetlenség volt! :D Valamelyik este a mi kis sokadik "vacsoraidőnkben" észrevettük, hogy az a leves VILÁGÍT. De istenbizony. Világított. Nem baj. Fiatalok vagyunk, qrvaéhesek, megettük. 
mukorfejek

Nem tudom eldönteni, hogy a kajáknak szenteljek e nagyobb figyelmet ebben a bejegyzésben, avyg úgy egálban mindennek. Gombán is nagyon jól éreztük magunkat... baszki, és így lassan éjfél felé azért elég nehéz nem úgy írni, mint egy kis harmadikos... No de sebaj! Nem is próbálkozok vele tovább :)

Ja, és....

-elkészítettem az első natúr izzadásgátlómat ^^
- Anitától beszereztem hajmosószappant ^^
-megtanultam egy hátizsákba bepakolni 7 napra (ALL YOU NEED IS LESS)
-a "Vissza  a természethez"-ben pedig alakulóban vannak a molekulák... :)))

Most következik egy kicsit több, mint egy hét szünet. Talán most már fel is kerül az a sok finomság, amiket készítek/készítünk. Aztán Beibóval útnak indulunk a világba körbenézni...

béke♥



2014. június 18., szerda

Szuperzöld!!!

jégsaláta, római saláta, madársaláta, fodros saláta, aztán ott van még a rukkola, a fodros endívia, gyermekláncfű, brokkoli....oly sok a zöld, és oly kicsi a kapacitása a gyomromnak!

Itt az ideje bevallanom: salátafüggő vagyok. 

"Hogy lehet ennyi zöldet megenni? Olyan vagy mint egy nyuszi!"-viccelődik a barátnőm, én pedig még levegőt sem veszek, úgy tömöm magamba a finomabbnál finomabb leveleket. Persze a kijelentésével nem foglalkozok, hiszen amíg az arcom nem szőrös, és a füleim se nagyobbak egy két számmal, addig igazán nincs miért aggódnom. Na de nem nyusziskodtam ám én így mindig...
Régen maga  a saláta szó kimerült nálam annyiban, hogy anyu a vacsihoz köretnek készített valami zöldséges akármit, amit gyerekként kegyetlenül a tányér szélére száműztem. Később a saláta szó hallatán lányok százai jutottak az eszembe, akik (teljesen feleslegesen) a "kövér vagyok, fogynom kell" kijelentéssel tömték magukba a sok zöldséget. Phuj! Persze, bele sem gondoltam, hogy lehet, tényleg ízlik nekik...

....aztán jött a "basszus, én mennyi szeméttel tömöm a gyomrom" felismerés, és ahogy az lenni szokott...minden megváltozott...

Ha az ember száműzi az étrendjéből a jól megszokott (és egészségtelen) ételeket, természetesen elkezd újak után kutatni. Rájön, hogy a paradicsom nem csak  a vajaskenyéren jó, de önmagában is finom csemege. Ha pedig már csemegéknél tartunk, az ember tudatosítja, hogy egy jó film nézése közben annyira MINDEGY, hogy mit majszol, a lényeg, hogy rágcsáljon valamit. Így váltja fel a csipszeket például a sárgargépa.
   Szóval nem volt nehéz elhagyni a sok szemetet, amikor annyi más alternatíva volt. Egy új világ nyílt meg előttem, én pedig lelkesen néztem szét benne...
Maga a saláta, nem tudom mikor és hogyan lépett a képbe, de egyszer csak itt volt. Talán a szükség, talán a kevés pénz, talán az "égiek" irányították úgy a dolgokat, hogy mi találkozzunk. Most pedig heti (ha nem napi) rendszerességgel állok neki a konyhában szó szerint összedobálni egy tálban a sok finomságot. Mondjuk így...




...és, hogy miért jó, ha az ember úgy dönt összedob egy salátát??? Hát azért, mert...:
- 10 perc alatt elkészül, nem igényel semmilyen bonyolult főzőtudományt

-viszonylag olcsó, hiszen a hozzávalókat a kertből is össze lehet szedni. ha pedig nincs kert, hát a pénztárca (főleg ha lemondunk az aznapi csokiról-kóláról-csomag cigiről) sem fog belerokkanni két paradicsom, paprika, vagy uborka vásárlásába

-ha sietünk valahová, e finomság elfogyasztása után  eszünkbe sem jut  a "most ledőlök egy kicsit emészteni" húsz perc

-ultrajól néz ki sok zöld összekeverve!

-nincs benne kalória, annyit lehet belőle enni, amennyit csak akarunk!!!

-nagyon de nagyon de nagyon de nagyon de nagyon de nagyon FINOM!


görögsaláta tíz perc alatt









2014. június 16., hétfő

Szóval bicikliztem :)

Már a kétszázadik kis bogár repül neki az arcomnak. Elképzelem, ahogy a szegény kis bugi épp lassan, valami jó slágert fütyülve tart épp valamerre, amikor hirtelen...PLACCS! Majd újra egy ártatlan bogarka, és újra, és újra...
Beérek Dunatőkésre, leparkolok a buszmegállónál, és mohón a vizem után kapok. KEGYETLEN szomjas vagyok. Megnézem a telefonom: fél nyolc. Aha! Fél órája hagytam el Dunaszerdahelyt. Nem is rossz...De lehetne jobb is. Tegnap persze gyorsabban telt az idő, és az út is. Jól meghúzom az üveget, hagyom hogy azt higgye ez a langyos csapvíz, hogy oltja a szomjam. Nem sokáig várakozok, felpattanok a bicóra, és egy "csurááá" kiáltás kíséretében, tekerek tovább....




A januárban készített bakancslistámról sikeresen kihúztam még egy pontot. Szerettem volna egy használható biciklit. Egy olyat, ami nem nyikorog minden második tekerés után, ami kényelmes, ami jól bírja a strapát. Natasa, a bicóm elődje egy nagyon régi, két kerék-váz-ülés "izé"volt (tiszteletlenség lenne a biciklik felé, ha Natasát is annak nevezném). . Mellesleg Natasát  a buszmegállóból csórta el valaki, miután vagy egy hétig állt kint, mert én elfeledkeztem róla. Furcsamód, a tolvajt inkább szánom, minthogy haragudnék rá. (Natasa egyszer, amikor boltba mentem vele, random elkezdett megválni a lámpájától, és egyéb apró alkatrészeitől.)
Szóval meglett a már tizenkét éves BICI, aminek még nem adtam nevet, de már letekertem vele több, mint 50 kilométert.
Csurá!


Biciklizni jó.
Biciklizni nagyon jó.
Cajglizás közben sok időm van gondolkodni. Eszembe jut például az , hogy milyen szuper már, hogy a motornak (ami most szerény személyem), nem kell más, mint jó üzemanyag (mondjuk az indulás előtt bedobott gyümisaláta). Közben persze száguldanak el mellettem az autók... kedvem lenne elküldeni valami sokkal melegebb éghajlatra azt a sofőrt, aki pont akkor mikor elhalad mellettem hagyja, hogy az ablakmosó folyadékot az arcomba és rám fújja a szél. Nem baj. Az élet szép. De tényleg. Aztán meggondolom magam, és anyázás helyett sajnálom őt. Azért, mert amíg ő pár perc alatt eljut ából bébe, addig én egy órát tekerek. Egy óra alatt pedig bőven van időm elgondolkodni azon, hogy de ritkán írok erre a blogra. Azon, hogy ezt lefogom írni. Azon, hogy milyen jó idő van.Azon, hogy milyen szuper már, hogy van ez a MINDEN. Azon, hogy eddig észre sem vettem, hogy milyen szépek ezek a fák. Azon, hogy megtanulhatnék helyesen írni. Nevömájnd. :)


Hét előtt indultam. Nyolc után otthon is vagyok. Még engem is meglep, de tele vagyok energiával. Lepakolok, lezuhanyzom, majd egy kicsit később, mikor már az ágyban fekszem, arra gondolok, hogy a kis bogarkák családtagjai nézik a híreket benne pedig: Egy ismeretlen biciklista, ma este fél hét és fél nyolc között, tömegbogárgyilkosságot követett el a Dunaszerdahely-Alsószeli úton. Elmorzsolok értük egy imát, aztán már nem gondolkodom, csak tekerek az álmomban tovább...;)

2014. május 24., szombat

A tíz legidegesítőbb mondat/kérdés amivel egy vegá(n)t kikészíthetsz!


Szombat van. Családi ebéd. A plafonra meredve, lassan a "beszív-kifúj-nyugi van-namasteee"  technikát alkalmazva, mindjárt szétrobbanva, az ember próbálja kizárni az évente csak egyszer látott nagybácsi undorító csámcsogást, a nagynénik aggódó kérdéseit, a nagymamák állandó megjegyzését valamire.
Persze, ha az ember vegetariánus, neadjisten vegán, az ilyen családi ebédek nemhogy az étvágyat, de még az életkedvet is úgy el tudják kakkantani, hogy csak na! Persze ez lehet akár egy baráti ebéd is, egy ebéd a menzán,vacsi, akármi... A lényeg, hogy az embert mindig megtalálják AZOK A KÉRDÉSEK, és igen, kénytelen őket megválaszolni.

Nekem személyszerint nincs problémám azokkal az emberekkel, akik érdeklődők. Akik ártatlanul rákérdeznek arra, hogy na akkor most én hogyan is étkezem, milyen arányban, és mi a fontos... 

A másik csapatról is elkezdtem írni egy jellemzést, és egy kisebb elemzést, hogy vajon MIÉRT, de inkább kitöröltem... Jöjjenek inkább a kérdések, azok magukért beszélnek :)




1.) Te vega vagy? Akkor mit eszel?
Hogyhogy mit eszem?? Hogyhogy AKKOR?
Mellesleg fényenergián élek. A széllel, és szomorú kisgyerekek könnyeivel táplálkozom. Ámen.

2.) Ha egy lakatlan szigeten lennél, megennéd a húst?
Ez már milyen kérdés?! Ilyenkor gondolom hibát akartok találni a rendszerben, ahogy azzal a kérdéssel is, hogy "egy millió euróért megennéd...?". Erre még válaszolnis sem érdemes.




3.) ...ezt MEGEHETED nem?
Várj, visszalapozok abban a kis füzetkében, amit maga a növényevő istenség dobott le nekem az égből, miközben angyalok énekeltek, hárfák szóltak, amikor megvilágosodtam... Várjunk csak.. "tiltott ételek listája...", ahá huszonkettedik oldal: "amit MEGEHETSZ."

4.) De a hal nem hús. Az hal.


5.) Ha nem iszol tejet, akkor nem lesz elég kalcium a szervezetedben, ami ugye kell a csontoknak?!
Erre csak ennyit: szezámmag, sötétzöld levelű zöldségek,szója,tökmag, mandula, narancs, sárgarépa, napraforgómag, mogyoró, tofu, barnarizs.

6.)Én nem tudnék hús nélkül élni. A hús OLYAN FINOM. Hiszen tudod, hogy IGENIS NAGYON IS ÜBERFANTASZTIKUSAN HIPERSZUPERFINOM A HÚS! A HÚS! A HÚS! A HÚS!



7.) Ebben csak kevés hús van, ezt még megeheted! / Kiteszed a tányér szélére a húst, a levében nincs.
Nem találok szavakat :)

8.) Honnan szerzed  a fehérjét? Hiszen arra szüksége van a szervezetednek!
Az olyan emberek húsából, akik ezt megkérdezik!:)

9.) De hiszen az állatok azért vannak, hogy megegyük őket!
Ilyenkor, amikor ezt mondod a kutyusod/macskád reszketve bújik el valahova?

10.) A zöldségeknek is vannak érzéseik! Te képes vagy megenni azt a szegény brokkolit?!



...és a kedvenc beszélgetés, ami köztem és egy munkatársnőm között hangzott el:
ő: elmegyünk valamikor egy kebabra?
én: elmegyek veled szívesen kajálni, de én nem eszem húst.
ő: nem eszel húst? DE AZÉRT KIFLIT EHETSZ, NEM?
*baaaaaang*





2014. május 4., vasárnap

5 perces reggeli

Tizenegykor keltünk, a lakásban még nincsenek bútorok,  egy serpenyőn és talán két kis fazékon kívül még nincs nagyon eszköz arra, hogy valami nagyon összetett kaját csináljunk. A sütőt még nem is próbáltuk. Felmerült minden kaja ötlete, persze hozzávaló már aligha akadt. Oké, van pár fűszer, kenyér, zöldségek...és áááá, van avokádó. Félbevágtam, egy villával összenyomkodtam, megszórtam mindenféle fűszerrel, hozzáadtam egy kis chilli szószt, és voila!
Pirítottunk kenyeret, vágtunk hozzá paradicsomot, és kész is volt a reggeli! :)



2014. május 1., csütörtök

Reggeli



A költözködés egyik nagy varázsa, a még nem berendezett nappaliban való reggelizés. Nincs szék, de van kis tévéállvány, ami nagyon szuper asztal :) Aztán tojás, olivabogyi, kenyér, vaj, tofu, paradicsom, szójavirsli.
Az élet szép, és remélem a legközelebbi bejegyzés már az új lakásban készült finom kajáról fog szólni :)

2014. április 28., hétfő

Mindig csak a gombagombagomba!

Remélhetőleg a közeljövőben már olyan finom hamikat is tehetek fel ide a blogra, amiket  beibóval közösen kotyvasztottunk össze. Imádok vele főzni :) 
Amikor kitaláljuk, hogy valamit enni kéne, általában valamelyik közeli boltba ugrunk be. Na már most, a feladat az, hogy legyen valami FINOM, ami GYORSAN elkészül, és OLCSÓn megússzuk. Kezdődhet a felderítő hadjárat! Aha, a sarki lidlüvéjn üzlet egy kicsit sem kedvez a laktózérzékenyeknek. Minden TEJES. De tényleg minden. Persze van paradicsomos és olivabogyis kenő, de az is TEJES. Megszoksz vagy megszöksz? Zombi képpel végigcsoszogva a monumentális vécépapírvárak, és konzerverődök között, mindig van időm egy fél perces bosszankodásra. Mert az élet szép :D
Aztán ott van "a robi" egy sarokra beibótól. A nénik kedvesek, az alap élelmiszerek megvannak, ha az ember nagyon akar, akkor talál valamit.
A jednotát pedig imádom. Van kukoricapehely , finom zöldségek és növényi pástétomok. yumm!
E üzletbermudaháromszög között egyensúlyozva szokjuk keresni az ideális reggelit/ebédet/ vacsorát.

Ezúttal kivételesen csak beibó főzött, az én kezem le van sérülve. Ennek a bejegyzésnek a pötyögése közben is igazán megszenvedek minden egyes leütéssel.
Szóval beibó igazi szuséfkirályfihoz illően magára vállalta a "vasárnapi ebéd" elkészítését. Nagyon éhesek voltunk, és ha én is tudtam volna segíteni lehet, hogy még kevesebb, mint 15 percig tartott volna. :)


Beibó egy serpenyőbe beledobta olajon pirítani a karikákra vágott hagymát. 
Miután ezek kellően megpirultak, jöhetett a laskagomba, ami annyi vizet eresztett, hogy esélye sem volt az odaégésre. Lett rá dobva borsó, kakukkfű... persze ez a fűszerezés annyira individuális! Például én nagy bociszemekkel odamentem, és megborsoztam a gombát már másodszor. Beibó kicsit megijedt, hogy milyen lesz így "kétszer borsozva", de nekem nagyon ízlett!:)



Ó, istenem, még vagy fél órán át áradoztam róla, úgy ízlett!:)


Megkóstolnád?


A laskagomba, ahogy a többi gombafajta nagyon kiváló fehérjeforrás, könnyen emészhető, és hihetetlenül alacsony a kalóriaszintje. Igeeeen, ha fogyózol akkor is nyugodtan eheted! :) Na persze, akkor ne kenyérrel...:)
Tartalmaz káliumot, magnéziumot, foszfort,nyomelemeket, bé vitaminokat! :)



2014. április 26., szombat

Szeretitek a mogyit?



Régen egészségtelennek tartották, hiszen OLAJOS. Ma már tudjuk, hogy a mogyoró kifejezetten jó az emberi szervezetre. A hiedelemmel ellentétben, pedig egy kicsit sem rossz a magas olajtartalma, hiszen telítetlen zsírsavakról van szó, ami az emberi szervezetre egyáltalán nem káros, sőt! (a telített zsírsavakkal ellentétben ezek nem emelik a koleszterinszintet, és az érfalakat sem rongálják)
Ezek ha a emberi szervezetbe jutnak, hormonokat termelnek, fokozzák a a zsíranyagcserét, és támogatják az idegműködést.




Napi 40 gramm mogyoró fogyasztása  tudósok szerint jelentősen csökkentheti a  szívbetegségek kockázatát.

Vitamintartalma nagyon magas: B1-, B2-, C-, H- és E-vitamint, ásványi anyagok közül pedig káliumot és kalciumot tartalmaz.
 Továbbá olyan enzimek is vannak benne, melyekre a sejteknek szükségük van az energiatermelésre.
 A B-vitaminok létfontosságúak szervezetünk idegműködése szempontjából. Az E, C vitaminok pedig a leghatékonyabb antioxidánsok.


A mogyi erősíti a lépet és a hasnyálmirigyet, nedvesíti a beleket, fokozza a bélmozgást, valamint kiegyensúlyozza a gyomrot. Ezért is olvashatja sok helyen az ember, hogy a fogyókúrázóknak kiváló rágcsálnivaló, hiszen a gyomorban megduzzad, és jóllakottá tesz minket. 


DE! Napi fél maréknyi mogyoró pont elég a szervezetednek, hiszen a jóból is megárt a sok! :)




Sokan tanácstalanok azzal kapcsolatban, hogy hogyan is helyezzék bele a étrendjükbe ezt a finom csemegét. Naponta tömjek magamba egy marék mogyorót? Nem kell, hiszen az ember úgyis megunja ha állandóan csak egyféleképpen eszi, és annyi jó recept található a neten! :)

Rögtön itt a vegántortám, aminek a  tésztája többek között darált mogyoróból áll.
Nagyon finom megpirítva, egy jó film mellé igazán egészéges rágcsa!:)
Salátákba is lehet tenni, egészben, aprítva, törve! :)
Kísérletezzünk, hiszen igazán kár lenne kihagyni egy ilyen finom diófélét!:)

2014. április 23., szerda

nyers vegán torta

Múltkor  már próbálkoztam vele, apu szülinapjára összedobtam egyet . Apu persze nem nagyon mert belőle enni, hiszen hogyan lehet az, hogy egy torta NYERS VEGÁN??? Nem kell sütni? AVOKÁDÓBÓL van a krémje??? Há nóóórmááális???
Persze nem hibáztatom őt ezért, több maradt nekem ;)

Összemorzsoltam a pár órán át áztatott földimogyorót, mandulát és az aszalt datolyát.
Négy avokádót  nyomkodtam össze kézzel, majd adtam hozzá egy kis kakaót.
Formába raktaam a darált magocskákat, és rákentem a "csokikrémet", aztán aszatlgyümivel díszitettem :)




2014. április 22., kedd

Reggeli *-*




Itt látható a pitypang  salátám :) A levelét, szárát feldaraboltam, reszeltem hozzá sárgarépát, és egy kicsit megöntöztem citromlével. Nagyon finom!



2014. április 21., hétfő

"de azért kiflit ehetsz?"

A cím, egy KOMOLYAN elhangzott kérdés. KOMOLYAN. 
Vicces, én nem vagyok az a fajta, aki most konkrétan ha akarják-ha nem, mások emberek orra alá dörgöli, hogy ő bizony nem eszik húst. Mert nem eszem. A vicc az, hogy még ha magamnak is felteszem ezt a kérdést, eléggé nehéz még a megválaszolása is. Miért is nem eszem húst? Hm... ez egy hosszú folyamat volt, amíg eljutottam az első kutatásoktól a neten, pár próbálkozás után, a vegetariánus étrendig. Persze, láttam én is kismillió filmet a vágóhidakról. Egyiket sem mertem végignézni. Olvastam elég száraz tényt. De ha igazán őszinte szeretnék lenni önmagamhoz, az egész a BELEKÉPZELÉSsel kezdődött. Nem kell most valami óriási drasztikus dologra gondolni, sem arra, hogy meztelenül kötözgetem magam szombat délutánonként, egy fához. Beleképzeltem magam az állatok helyébe. Megpróbáltam "gondolkodni a fejükkel". Aztán tudatosítottam, hogy basszus, egy apró kis porszemecske vagyok ezen a bazinagy bolygón! Nem hiszem el, hogy milyen csodálatos dolog az, hogy pont ITT, pont MOST létezik élet. A fejlődés, a (természetes) pusztulás, az energia, a szervezetek bonyolult összetétele. CSODÁLATOS. 
Gyönyörű az, hogy tudunk szeretni, gondolkodni, mindenfélét érezni, tapíntani, beszélni, tanulni, táncolni, nevetni, szerelmeskedni! Hát akkor már miért lennék olyan hülye, hogy más életét tegyem tönkre a saját javamra? Ha én tudom nélkülözni a husit, akkor hát miért ne tenném meg? Nem fogok hozzájárulni a gyilkolásokhoz.
Persze, az állatok azért vannak, hogy megegyük őket. Ha nem eszem húst, nem viszek be a szervezetembe fehérjét, és igen, a paprikám igenis elsírja magát bármelyik Szex és New York részen. Jaa. Az ilyen, és ehhez hasonló "DE..." okoskodások teljesen hidegen hagynak. Nem szoktam más dolgával törődni, így elvárom, hogy mások se törődjenek az én dolgommal. Egyszerű, nem? Nem szólok bele abba, hogy hogyan nevelje a szomszéd a gyerekét, hogy te mire költsd a pénzed, és ami a legfőbb: EGY KICSIT SEM TÖRŐDÖM AZZAL, HOGY HOGYAN ÉTKEZEL. 


Azt vettem észre, hogy az emberek nagyon szeretnek beleokoskodni ebbe, hiszen.... igazából....hiszen, mi? Anyu kiskortól ezt adja, minek kérdezni? Persze, amikor már valamilyen egészségügyi probléma felüti a fejét, az emberek megvannak rémülve, pedig naponta ott volt a tányérjukon az, ami egyszerre kijött...
Szóval így este fél tíz felé arra gondoltam, hogy betervezek három cikket, amit a napokban majd feldobok ide pont ezzel az állandóan vitatott témával kapcsolatban.
Addig is böngésszetek a blogon!



Napsütést és sok puszikát!



Tervezett cikkek:
- A 10 legidegesítőbb kérdés, amit egy vegetariánus/vegán kaphat
-A leggyakoribb betegségek, amik visszavezethetők a húsfogyasztásra
-A vegetariánusok salátán és napenergián élnek

2014. április 20., vasárnap

A pitypang.


Pimpimpáré, gyermekláncfű, folt a ruhán, dísz a hajban, és milyen finom!
Szóval udvar, én pedig a szomszéd tyúkjainak fenyegető tekintetét kikerülve szorgosan gyűjtöm  a pimpimpárééééé levelét, szárát. 
Tudjátok jön a húsvét, anyu szétfőzte és sütötte az agyát, hiszen erről szól az ünnep, nem? Ha valakit zavart is volna  a karácsonyi ünnepek alatt felszedett felesleg, netalán sikerült is neki leadnia áprilisra, majd ezen a pár napon visszaszedi. Süti, husi, krumpli, káposzta, husi, hús, húsvét! Az egyetlen aki nem eszik a családban húst, pedig majd összelegel valamit. Ezzel nyugtattam anyut. Nem szeretem ha nem én készítem a kajám, és simán kinézem belőle, hogy belecsempész "egy kis szalámit" a hamimba, hiszen "az semmi, azt még MEGEHETEM, nem?".
...és amiért érdemes a pitypangot fogyasztani:
-étvágygerjesztő, vizelethajtó, epeműködést serkentő
 -erősíti a hasnyálmirigyet és a lépet. teája alkalmas epehólyag és májbántalmak kezelésére
-segíti az emésztést, javítja a gyomor működését
-erős vízhajtó szer
-vércukorszint szabályozó hatása  van
-A-, D-, C- és B-vitaminokat, vasat, szilíciumot, magnéziumot, cinket és mangánt, ásványi anyagokat, inulint, béta-karotint tartalmaz
-nagyon magas a kálium tartalma, és bórtartalma

Felhasználása:
- ha felaprítod és leforrázod a virágát, nagyon finom teát kapsz belőle (éppen azt iszom)
-a gyökeréből kávét (kávépótlót)lehet készíteni (50fokon sütni a sütőben, aprítani, leforrázni)
-salátaként, főzelékbe is lehet tenni
-a tejnedvével szemölcsöket tudunk eltüntetni ^^

Itt pedig egy fotó a helyeskékről (mellesleg ezek az instagram effektusok nagyon jók :D )

Gyógynövények mindenhol!

 Muris, hogy már nem félek attól, hogy amikor hozzáérek megcsíp. Nem irtózom, talán pont azért, mert már tisztában vagyok a gyógyító hatásaival.
Most pedig minden száraz és talán felesleges információt kikerülve, egy kis bemutató:

-A csalánt tövétől szakítottam le pár csípés árán, madzagra kötöttem őket, és mától számolva  7-8 napig fog kint a kamrában száradni. Utána pedig majd jön egy beszámoló arról, hogy milyen is a csalántea szárított csalánlevelekből (mi másból lehetne?!).



Hihetetlenül szuper ez a csípős növényke. A szárát és leveleit csalánzó fullánkszűrők borítják, amelyek érintésre szúró, égő fájdalmat okoznak. 
Mivel a bőrre ilyen hatást gyakorolt, ezért azt gondolták, hogy nem csak az ízületi fájdalmak elmulasztására (a népi gyógyászat is a csalánnal való ostorozást ajánl az ízületi gyulladás ellen), hanem a belőle készült borogatás a bőrben lévő méreganyagok kivonására is jó lesz. 
Na és, hogy miért is olyan szuper:
-vértisztító hatása van, ezért böjtöknél, különböző kúráknál fogyasztják
-a vese- és hólyagkő megelőzésében játszik nagy szerepet (a vesét fokozott vízkiválasztásra kényszeríti)
-a növényben lévő anyagok csökkentik a vér hangyasav szintjét, így teája nagyon jó az izmokra
-csökkenti az allergiás tüneteket (ekcémát, szénanáthát, asztmát, csalánkiütéseket)  -szintén a vértisztító hatásának köszöhetően

-A népi orvoslás a teáját ajánlja még : köhögéscsillapításra, fájós torokra, a hurut felszakítására,magas vérnyomás csökkentésére, külsőleg aranyeres bántalmakra, ülőfürdőként. 

-magas A és C-vitamin tartalma. Antioxidánsokat, szelént tartalmaz.
-serkenti a hormontermelést
-kedvező hatással van a hasnyálmirigyre, így a vércukorszint is csökken

Ha úgy döntesz te is szedsz egy csokor csalánt, ügyelj arra, hogy tiszta helyen szedd. Gondolok itt arra, hogy az út mentén biztosan nem lesz olyan szép tiszta, és szennyezetlen, mint az udvar végében például. Miután csokorba szedted, kösd össze egy spárgával, csinálj hurkot rá és akaszd fel szellőző, de napvédte helyre. Itt hagyd lógni kb. 7-8 napig, addig amíg a levele nem lesz teljesen száraz (ha eltudod "törni" a levelet, akkor már jó). Ha kiszáradt, pár levelet tegyél bögrébe és forrázd le, ízesítsd ízlésed szerint, és  máris lehet szürcsölni ^^ A napi 3-5 csésze pont ideális mennyiség, ha ezt átléped, ritka esetben allergiás reakciók (viszketés, gyomorbántalmak) léphetnek fel.



Következik: a pitypang :)

2014. március 29., szombat

Let's eat mushrooms!

Minimális kalória, kiváló húspótló, annak ellenére, hogy nem fotoszintetizál, zöldségként van nyilvántartva. Tádáám! A GOMBA.



Imádom a gombát, sütve, főzve, párolva, nyersen, konzverben, szárítva. Azt viszont eddig nem tudtam, hogy annyiféle jótékony hatása van. 
Kezdjük talán a legelején...
Az első tény, ami nekem nagy újdonság volt az az, hogy a gomba kiváló D-vitamin forrás. Persze hiába vásárolsz belőle egy zsákkal, a lényeg abban van, hogy használat előtt ki kell tenni a napra legalább 10 percre (a bőröd is napsugárzás hatására termeli a D vitamint).
Antioxidáns hatása van, és kiváló fehérjeforrás
Fehérjén kívül zsírokat, szénhidrátokat, ás­vá­nyi sókat (foszfor, kálium stb.), vitaminokat (A, B, D...), íz- és za­matanyagokat, étvágygerjesztő hatású glutaminsavakat tar­talmaznak.
A következő jopontja nálam a gombának az, hogy BÁRHOGY ellehet készíteni.
Lehet tepsiben egy kis olajon hagymával pirítani, majd több zöldséggel összekeverni. 
Nagyon finom kenőt lehet belőle készíteni. Nem kell hozzá más csak ízlés szerint turmixgépbe zöldségdobálás! :)



2014. március 23., vasárnap

Napi kép.


Tadadada! életem első nyers vegán tortája :)




a recept Zizi oldaláról van :)

Sunday morning foodporn.

Brokkoli.Brokkoli.Nyamnyamnyam.
Gondoltam ezt a bejegyzést valami jó kis gyerekkori sztorival fogom kezdeni, hogy mennyire is utáltam a brokkolit, a spenótot, a kelbimbót, és minden olyan ételt, ami egészéges volt. De nem kezdhetem így, mert soha nem voltam ilyen. Nyugodt gyerek voltam, megettem én mindent. 
Ma már azért nem eszek meg mindent, és talán anyu "vasárnapi ebédre legyen pecsenye" kijelentése ösztönzött arra, hogy az ébredés utáni jó nagy adag pohár víz bedöntése közben, eldöntöttem, hogy az én "vasárnapi ebédem" BROKKOLI lesz. Azért van idézőjelben a vasárnapi ebéd, mert először is, most amikor pötyögök 10:52 van, másodszor pedig, mert nálunk soha nem volt a reggeli/ebéd/vacsorának pontos időpontja. Akkor eszünk amikor kész a kaja. Ha az ebéd háromra készül el, háromkor eszünk. Vagy négykor. Amikor jólesik.
Szóval az ebédem ma brokkoliból (ah, annyira jó ezt a szót leírni, kimondani :D), fehér retekből, és paradicsomból állt. Miután kellőképpen megcsodáltam/lefotóztam a zöld növénykét,  beraktam 20 percre párolni egy kis olivaolaj és víz kombóval, és....voilà, kész lett az ebédem! :)












                                                   





A brokkoli annak ellenére, hogy valami rejtélyes "ne edd meg" köd lengi körül, igen is finom! A lényeg a  jó elkészítés. Fogyaszthatjuk nyersen, párolva, sütve, főzve, töltve, hús mellé köretnek, levesnek, mártásnak.


-A-, C-, E- vitamint, vasat, folsavat, kalciumot, foszfort, káliumot, glükozinolátokat, rostot és fehérjét tartalmaz


-gátolja a pajzsmirigy túlzott hormontermelését



-hatféle olyan vegyület található benne, amely csökkenti a vérnyomást

- jótékonyan hat a vérre, növeli az energiát. 


-segít a vérszegénység és a fáradékonyság leküzdésében, jót tesz a szívnek és a vérkeringésnek.



-jótékonyan hat az ízületi gyulladásban szenvedőkre is.





hát nem gyönyörű?:)
 Ez pedig a végeredmény, Agymenők nézése közben, nagyon finom és egészséges csemege volt.




2014. március 22., szombat

Zanga fasírt

Azért zanga fasírt, mert épp ez a szám szólt. Azért fasírt, mert szombat délben megéheztem, semmi pénzem nem volt, és abból alkottam, amit találtam.
Valahol még régebben olvastam, hogy a zabpehely kiváló az ilyen fasírtok elkészítésére, úgyhogy fogtam a fél csomag corn flakesem (mert már elfogyott a szójaporom, így  csak szomorúan üldögélt magának a polcon), megnéztem mi van a polcokon, és...nánanána!


1.Fogtam a hozzávalókat, és összeturmixoltam. Arra nagyon figyeltem, hogy ne legyen teljesen szétturmixolva, maradjanak benne kisebb darabkák.
2.Szóval bab, sárgarépa, paprika, vajbab. Hozzáadtam a zabpehelyhez, és mindenféle fűszert szórtam rá. Tényleg nem emlékszem, mik voltak azok, de szerintem az ízesítés úgyis mindenkinek más. 
3.Az egyetlen bibi az volt, hogy amikor elkezdtem golyókat formálni belőle, nem álltak össze. Kénytelen voltam tojást és prézlit adni hozzá. Utána már minden szipiszupi volt.
 Kábé fél óráig tartott, olajban sütöttem, és nagy étvággyal, nyammogva faltam be! :)
TADAAA!
ezeket találtam itthon. sárgarépa, vajbab, paprika.

zabpehely.yumm!

gyönyörűségek a turmixolás előtt.

a legfinomabb finomság.
  éééééééééééééééééééééééééééés a végeredmény:















Utánanéztem a hozzávalóknak:

BAB
-csökkenti a koleszterinszintet, és a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát is
-nagyon alacsony a zsír- és nátriumtartalma. 
-tápértéke magas, 20-25% fehérjét tartalmaz
-nitrogénben gazdag, foszfor- és kéntartalmának tulajdonítható nagy táplálóereje
-a fehérbab fogyasztása víz- és vizelethajtó, tisztítja a vesét

SÁRGARÉPA
-kalciumot, káliumot, nátriumot, foszfort, vasat, magnéziumot, krómot, sót, A, B , C, E, G és K vitaminokat tartalmaz
-savtalanítja a vért => nagyon jó a májnak=> a bőr szépségéért is felelős
-a látásra nagyon jó hatással van (reszelj le pár sárgarépát, ízesítsd citromlével és edd meg. finom, és jobban fogsz látni tőle)


PAPRIKA
-vízhajtó hatású, segíti az emésztést, és részt vesz a vérszegénység megelőzésében
-enyhíti a torokgyulladást és, mivel felhígítja az orrmelléküregben megtapadt sűrű nyákot, jót tesz az eldugult orrnak