Napi kép

Szuperzöld!!!

jégsaláta, római saláta, madársaláta, fodros saláta, aztán ott van még a rukkola, a fodros endívia, gyermekláncfű, brokkoli....oly sok a zöld, és oly kicsi a kapacitása a gyomromnak!

Itt az ideje bevallanom: salátafüggő vagyok. 

"Hogy lehet ennyi zöldet megenni? Olyan vagy mint egy nyuszi!"-viccelődik a barátnőm, én pedig még levegőt sem veszek, úgy tömöm magamba a finomabbnál finomabb leveleket. Persze a kijelentésével nem foglalkozok, hiszen amíg az arcom nem szőrös, és a füleim se nagyobbak egy két számmal, addig igazán nincs miért aggódnom. Na de nem nyusziskodtam ám én így mindig...
Régen maga  a saláta szó kimerült nálam annyiban, hogy anyu a vacsihoz köretnek készített valami zöldséges akármit, amit gyerekként kegyetlenül a tányér szélére száműztem. Később a saláta szó hallatán lányok százai jutottak az eszembe, akik (teljesen feleslegesen) a "kövér vagyok, fogynom kell" kijelentéssel tömték magukba a sok zöldséget. Phuj! Persze, bele sem gondoltam, hogy lehet, tényleg ízlik nekik...

....aztán jött a "basszus, én mennyi szeméttel tömöm a gyomrom" felismerés, és ahogy az lenni szokott...minden megváltozott...

Ha az ember száműzi az étrendjéből a jól megszokott (és egészségtelen) ételeket, természetesen elkezd újak után kutatni. Rájön, hogy a paradicsom nem csak  a vajaskenyéren jó, de önmagában is finom csemege. Ha pedig már csemegéknél tartunk, az ember tudatosítja, hogy egy jó film nézése közben annyira MINDEGY, hogy mit majszol, a lényeg, hogy rágcsáljon valamit. Így váltja fel a csipszeket például a sárgargépa.
   Szóval nem volt nehéz elhagyni a sok szemetet, amikor annyi más alternatíva volt. Egy új világ nyílt meg előttem, én pedig lelkesen néztem szét benne...
Maga a saláta, nem tudom mikor és hogyan lépett a képbe, de egyszer csak itt volt. Talán a szükség, talán a kevés pénz, talán az "égiek" irányították úgy a dolgokat, hogy mi találkozzunk. Most pedig heti (ha nem napi) rendszerességgel állok neki a konyhában szó szerint összedobálni egy tálban a sok finomságot. Mondjuk így...

...és, hogy miért jó, ha az ember úgy dönt összedob egy salátát??? Hát azért, mert...:
- 10 perc alatt elkészül, nem igényel semmilyen bonyolult főzőtudományt

-viszonylag olcsó, hiszen a hozzávalókat a kertből is össze lehet szedni. ha pedig nincs kert, hát a pénztárca (főleg ha lemondunk az aznapi csokiról-kóláról-csomag cigiről) sem fog belerokkanni két paradicsom, paprika, vagy uborka vásárlásába

-ha sietünk valahová, e finomság elfogyasztása után  eszünkbe sem jut  a "most ledőlök egy kicsit emészteni" húsz perc

-ultrajól néz ki sok zöld összekeverve!

-nincs benne kalória, annyit lehet belőle enni, amennyit csak akarunk!!!

-nagyon de nagyon de nagyon de nagyon de nagyon de nagyon FINOM!

görögsaláta tíz perc alatt

Szóval bicikliztem :)

Már a kétszázadik kis bogár repül neki az arcomnak. Elképzelem, ahogy a szegény kis bugi épp lassan, valami jó slágert fütyülve tart épp valamerre, amikor hirtelen...PLACCS! Majd újra egy ártatlan bogarka, és újra, és újra...
Beérek Dunatőkésre, leparkolok a buszmegállónál, és mohón a vizem után kapok. KEGYETLEN szomjas vagyok. Megnézem a telefonom: fél nyolc. Aha! Fél órája hagytam el Dunaszerdahelyt. Nem is rossz...De lehetne jobb is. Tegnap persze gyorsabban telt az idő, és az út is. Jól meghúzom az üveget, hagyom hogy azt higgye ez a langyos csapvíz, hogy oltja a szomjam. Nem sokáig várakozok, felpattanok a bicóra, és egy "csurááá" kiáltás kíséretében, tekerek tovább....

A januárban készített bakancslistámról sikeresen kihúztam még egy pontot. Szerettem volna egy használható biciklit. Egy olyat, ami nem nyikorog minden második tekerés után, ami kényelmes, ami jól bírja a strapát. Natasa, a bicóm elődje egy nagyon régi, két kerék-váz-ülés "izé"volt (tiszteletlenség lenne a biciklik felé, ha Natasát is annak nevezném). . Mellesleg Natasát  a buszmegállóból csórta el valaki, miután vagy egy hétig állt kint, mert én elfeledkeztem róla. Furcsamód, a tolvajt inkább szánom, minthogy haragudnék rá. (Natasa egyszer, amikor boltba mentem vele, random elkezdett megválni a lámpájától, és egyéb apró alkatrészeitől.)
Szóval meglett a már tizenkét éves BICI, aminek még nem adtam nevet, de már letekertem vele több, mint 50 kilométert.
Csurá!

Biciklizni jó.
Biciklizni nagyon jó.
Cajglizás közben sok időm van gondolkodni. Eszembe jut például az , hogy milyen szuper már, hogy a motornak (ami most szerény személyem), nem kell más, mint jó üzemanyag (mondjuk az indulás előtt bedobott gyümisaláta). Közben persze száguldanak el mellettem az autók... kedvem lenne elküldeni valami sokkal melegebb éghajlatra azt a sofőrt, aki pont akkor mikor elhalad mellettem hagyja, hogy az ablakmosó folyadékot az arcomba és rám fújja a szél. Nem baj. Az élet szép. De tényleg. Aztán meggondolom magam, és anyázás helyett sajnálom őt. Azért, mert amíg ő pár perc alatt eljut ából bébe, addig én egy órát tekerek. Egy óra alatt pedig bőven van időm elgondolkodni azon, hogy de ritkán írok erre a blogra. Azon, hogy ezt lefogom írni. Azon, hogy milyen jó idő van.Azon, hogy milyen szuper már, hogy van ez a MINDEN. Azon, hogy eddig észre sem vettem, hogy milyen szépek ezek a fák. Azon, hogy megtanulhatnék helyesen írni. Nevömájnd. :)


Hét előtt indultam. Nyolc után otthon is vagyok. Még engem is meglep, de tele vagyok energiával. Lepakolok, lezuhanyzom, majd egy kicsit később, mikor már az ágyban fekszem, arra gondolok, hogy a kis bogarkák családtagjai nézik a híreket benne pedig: Egy ismeretlen biciklista, ma este fél hét és fél nyolc között, tömegbogárgyilkosságot követett el a Dunaszerdahely-Alsószeli úton. Elmorzsolok értük egy imát, aztán már nem gondolkodom, csak tekerek az álmomban tovább...;)