2015. szeptember 23., szerda
Helló Nyitra!
Jelentem, megérkeztünk. Már vagy három napja. berendeztük a szobácskánkat, ettünk, ittunk finomakat és még a sulira is maradt egy kis idő. Lávíedeliszjő! De tényleg. Kedves barátnémmel, Anikóval elkezdtük a közös főiskolás életünket.Órákra járunk, kreditekről beszélünk, úgy sörözünk, mint a nagyok és főzünk. Nagyon de nagyon finomakat. Az első közös majszolásunk egy kis pirított (volt pár, ami olyan feketére sült, mint a lelkem:D) bagettet paradicsomos, kukoricás, hagymás szmütyivel. Egyébként most is épp főzök, lassan de biztosan készítem el a vacsorát, hogy aztán begubózhassuk és megnézzük a Hamupipőkét^^

2015. augusztus 10., hétfő
FAST FOOD
ami gyorsan készül, gyorsan kész van, gyorsan megeszed, "gyorsan hagyd abba, mert egészségtelen!". a fast!
nekem senki ne mondja, hogy nincs húsz perce magára, arra, hogy valami finomat és egészségeset főzzön/süssön! civilizációs betegség ez az időhiány és sajnos nem lehet rá semmiféle vitaminokat, tablettákat szedni. viszont lehet egy picit pihenni, főzőcskézni, és legalább arról gondoskodni, hogy a sok tennivalónak jóllakottan fussunk neki!
--> KUSZKUSZ- beleöntöttem egy bögrébe. megfűszereztem egy kis fokhagymaporral, oregánóval. forraltam vizet, leöntöttem vele, lefedtem egy kis tányérral és....
----> LASKAGOMBA- egy pici kókuszolajon megpirítottam, fűszereztem, és vártam, hogy megpuhuljon.
2015. augusztus 5., szerda
renaissance
Egy régi, kinyúlt pulcsit mi mással is engesztelhetnék ki, mint egy új dizájnnal?
Nagyon spontán jött a dolog, találkozott a tekintetem a festékekével. Épp előtte raktam vissza ezt a fekete szépséget a szekrénybe. Mondhatni: lógni hagytam :D:D Haha!
Utána már minden olyan gyorsan történt. Minden jókor volt jó helyen,,,és tádádádámmmm!!!!!!
A hátulját pár helyen leragasztottam, majd kénytelen voltam lefesteni, mert sajnos a szalag ragasztó nem bírja a strapát.
Voilá!
2015. június 30., kedd
kuszkusz az éjszakában!
Ez hihetetlen milyen finom! Ahogy a kellőképpen megpuhult, de még ropogós sárgarépa karikák, a zöldborsó, hagyma és egy kis napraforgogmag táncol a számban! Hi-he-tet-len!
Egyébként ismeritek a kuszkuszt? Én már hallottam róla, de inkább egy aranyos becézgetésnek, szerelmes durmolásnak hangzott, mint ételnek. Természetesen, egészen idáig...
Ma délután feltöltöttem a fűszertartó dobozkánkat pár finomsággal. Vettem oregánót, kurkumát és fokhagymaport. Aztán minden úgy történt, ahogy az lenni szokott...
Az ember éhes lesz, és épp van gomba, három darab sárgarépa, egy póréhagyma, (és hujjdejó, hogy épp pár napja fejtettünk borsót a mamánál!) zöldborsó... Na jó, de mi legyen hozzá? A múltkori rizsfőző kísérletem nem sült el valami jól, így nem kockáztatva, elővettem eme " CousCoust", ha már állítólag olyan könnyű elkészíteni! ...és tényleg!
Tudjátok mit csináltam?
-beleszórtam két pohár kuszkuszkát egy fazékba
-forraltam vizet, azalatt pedig megfűszereztem oregánóval és egy leheletnyi fokhagymaporral.
-amikor már forrt a víz, leöntöttem
-lefedtem egy tányérral, a kuszkusz (istenem, de lazi ez a szó!) pedig beszívta magába a párát, a vizet, a világmindenséget és voilá! Ca y est! Kész van!
A serpenyőbe raktam egy kis olivaolajat, és egy pici szójaszószt. Na itt máris szögezzük le. Nem tudtam, de valahol a lelkem mélyén éreztem, hogy ha az olaj és ez elkezd forrósodni, lehet nem lesz jó vége... Persze, profi vagyok, mert amikor már elkezdett volna sisteregni ez a kombó, én már öntöttem is bele a felszeletelt zöldségeket. Ezután jön a fűszerezés-egy kis kurkuma, egy kis oregánó, egy kis szójaszósz-, kevergetés, kavargatás, pár fotó készítés két párolás között, megkóstolás, nagyobb láng, jön a főzőtejszín, csipetnyi majoranna...és tádádádáámm!
Mialatt ezt írtam, még kétszer szedtem a tányéromra belőle, valami isteni. Ja, és mondtam, hogy csak fél órát dolgoztam vele?
Bon appetit!

| ...ugye milyen gusztusos? |
Bon appetit!
2015. április 3., péntek
Nagytakarítás
Valaki kényszeresen takarít és rak mindent rendbe. Valaki pótcselekvésként. Valaki csak egyszer egy héten. Valaki csak évente. Valaki jó programnak tartja tanulás helyett. Valaki kénytelen először takarítani, mert nem tud a rendetlenségben tanulni. Valaki csak akkor veszi észre a rendetlenséget, amikor már nem talál egy tiszta tányért sem.
Ma nálunk a rendrakásé, a takarításé a főszerep. Mindent szelektálunk, kidobunk, elrakunk, megtisztítunk, vagy épp olyan helyre süllyesszük el, ahonnét majd a következő nagytakarításkor fogjuk likvidálni.
Eme szép pénteki nap alkalmából úgy döntöttem, megírom a rendrakás/takarítás tízparancsolatát!
1.) Ne tervezz más programot, ne hívj vendégeket estére, mert az egész napodat igénybe fogja venni!
2.) Kezdd apránként. Ahelyett, hogy hirtelen mindenhonnét random elkezdenéd összeszedni az általad vélt szemetet, csinálj benne valami rendszert. Például ha az egész lakást a szennyesed borítja az éjjeli lámpától a hűtőig, akkor azt szedd össze először.
3.) Scarlett O'Hara "Majd holnap..." ikonikus mondatát FEJELTSD EL! Élj a jelennek! Ha most van időd, akkor most csináld! Ne holnap, ne a jövőhéten!
4.) Kapcsolj be zenét! Csinálj egy takarítás playlistet, ami tele van energikus, pörgős dalokkal! Hidd el, hogy felpörget, és észre sem veszed azt, hogy gyorsabban megy a munka!
5.) Lomtalaníts! Ha már nem tudod hova tenni a huszonvalahány bögréd (és amúgysem használod a felét), akkor szelektálj! Válassz ki párat, amit meghagysz, a többit pedig ajándékozd el! Ez vonatkozik minden olyanra, ami a haszontárgy kategóriából, már átment a díszen is, és most már csak a "helyet foglalja" címke alatt díszeleg a polcokon.
6.) Mindennek csinálj helyet! A ruhák a szekrénybe, a kábelek egy fiókba, a cédék a tartóba, a könyvek a polcra tartoznak. Például. Ne legyen keveredés! Ha mindennek kialakítasz egy tárolóhelyet, később könnyebben találod majd meg!
7.) Ha sikerült már a lakást egy átlátható tereppé varázsolni, ne feledkezz meg a portörlésről sem! Mindenhol. A legkisebb zugokat is töröld át, és a port ne a szőnyeg alá söpörd! :P
8.) Használj természetes tisztítószereket!
Itt megtalálsz párat!
9.)NE PIHENJ! Fuss neki, és fejezd be! Oké, egy tea/ harapnivaló mindig belefér, de ne ülj le egy kicsit netezni vagy könyvet olvasni pihenőképp, mert nehezebb lesz aztán újra nekifutni és befejezni.
10.) Ha ezt elolvastad, idd meg a maradék kávéd/teád, és fuss neki! Jó munkát!:)

Címkék:
kép,
mindennap,
takarítás,
tízparancsolat
2014. július 28., hétfő
...mint Ábel a rengetegben
Minden tisztelem azon embereké, akik a nyár folyamán képesek napi szinten továbbszőni a világ hálóját. Instagram, Facebook, Tumblr, Pinterest, meg nem is tudom mi... Szóval értitek, suli közben perszehogy posztolok, mint akit kényszerítenek rá. Hiszen már mennyivel nagyobb buli kismillió képen átgörgetni, mint a füzet fölött ülni?! Na, de hogy nyáron....? Félreértés ne essék, nem kritizálni akarok, én tényleg emelem kalapom ezen emberek előtt. Már csak azért is, mert ha én is közéjük tartoznék, akkor a blogon is már sokkal több bejegyzés lenne.
Na, de most este van, este van, ki-ki nyugalomba... Otthon vagyok ( de fura...), van laptop és lám, van wifi is. ...és, hogy mi történt ezidáig velem? Hát következzen egy rövid kis beszámoló...

Nyár elején a Zsámbéki Színházi Bázison tengtem-lengtem. Írtam. Festettem. Filóztam az élet nagy dolgairól, rajtam kívül még 27 szlovákiai magyar diákkal. :)
![]() |
| maszatoltam. sokat. |
![]() |
| így készült az első kis rasztatincsem: Igor Gargarov |
...mint az a táborba való érkezésünkkor kiderült, rajtam kívül még egy srác volt vegetariánus. Persze nekünk előre lett rendelve vega menü, aminek hihetetlenül örültem (majd a későbbiekben arról, hogy miért is ennyire). Miután lepakoltunk, megismerkedtünk az új lakókkal (én már második éve jöttem), előkerült a vegaság téma. Jöttek a tipikus szövegek. Meghallgathattam egyesek mennyire képtelenek hús nélkül élni és sötöbösötöbösötöbö. Na de aztán jöttek a kis ínyencségek: "Kenyeret ehetsz?" Nekem már istenbízony, se kedvem, sem erőm nem volt az ilyen kérdések megválaszolásához. Kedves voltam, próbáltam nem bunkó lenni, már amennyire tőlem kitelt ez a "nem bunkóság". Nevermind.
A kaja mindennap ULTRAÜBERKRVÁRAFINOM volt! :) Jó, persze voltak kivételek, de ami igazán jóllakatott az az első napi kikérdezőosztag arca volt, amikor kihozták nekem a pirított cukkinibaklazsánparadicsomésmindenfélefinomságos hamit. Mert, hogy ők már (kisebb túlzással) harmadik napja ugyanazt a húst ették, csak más körettel :)

Ja, vegatársamról pedig kiderült, hogy ő olyan vegetariánus aki eszik csibemellet! BAAAAAAANG! :D
![]() |
| ...és ha már bögrekampány :) ebből a kis "kibliből" ettem az ebédet és a vacsorát, műanyag tányérok helyett :)
Aztán hazakerültem...talán két vagy három napot lehettem itthon, és mentem is tovább a Gombaszögi Nyári Táborba. Na, ott nem volt olyan szerencsém kaja téren, de Beibóval sikeresen beszereztünk vagy hét konzerv babot, és mindenféle finomságot. Volt kenyér, vaj, paradicsomok, almák, paprikák, sültkrumplik... Még indulás előtt, felkészülve mindenre, vettem vagy 20 csomag zacskós instant levest. Hát az kegyetlenség volt! :D Valamelyik este a mi kis sokadik "vacsoraidőnkben" észrevettük, hogy az a leves VILÁGÍT. De istenbizony. Világított. Nem baj. Fiatalok vagyunk, qrvaéhesek, megettük.
|
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)