Beérek Dunatőkésre, leparkolok a buszmegállónál, és mohón a vizem után kapok. KEGYETLEN szomjas vagyok. Megnézem a telefonom: fél nyolc. Aha! Fél órája hagytam el Dunaszerdahelyt. Nem is rossz...De lehetne jobb is. Tegnap persze gyorsabban telt az idő, és az út is. Jól meghúzom az üveget, hagyom hogy azt higgye ez a langyos csapvíz, hogy oltja a szomjam. Nem sokáig várakozok, felpattanok a bicóra, és egy "csurááá" kiáltás kíséretében, tekerek tovább....
A januárban készített bakancslistámról sikeresen kihúztam még egy pontot. Szerettem volna egy használható biciklit. Egy olyat, ami nem nyikorog minden második tekerés után, ami kényelmes, ami jól bírja a strapát. Natasa, a bicóm elődje egy nagyon régi, két kerék-váz-ülés "izé"volt (tiszteletlenség lenne a biciklik felé, ha Natasát is annak nevezném). . Mellesleg Natasát a buszmegállóból csórta el valaki, miután vagy egy hétig állt kint, mert én elfeledkeztem róla. Furcsamód, a tolvajt inkább szánom, minthogy haragudnék rá. (Natasa egyszer, amikor boltba mentem vele, random elkezdett megválni a lámpájától, és egyéb apró alkatrészeitől.)
Szóval meglett a már tizenkét éves BICI, aminek még nem adtam nevet, de már letekertem vele több, mint 50 kilométert.
Csurá!
Biciklizni jó.
Biciklizni nagyon jó.
Cajglizás közben sok időm van gondolkodni. Eszembe jut például az , hogy milyen szuper már, hogy a motornak (ami most szerény személyem), nem kell más, mint jó üzemanyag (mondjuk az indulás előtt bedobott gyümisaláta). Közben persze száguldanak el mellettem az autók... kedvem lenne elküldeni valami sokkal melegebb éghajlatra azt a sofőrt, aki pont akkor mikor elhalad mellettem hagyja, hogy az ablakmosó folyadékot az arcomba és rám fújja a szél. Nem baj. Az élet szép. De tényleg. Aztán meggondolom magam, és anyázás helyett sajnálom őt. Azért, mert amíg ő pár perc alatt eljut ából bébe, addig én egy órát tekerek. Egy óra alatt pedig bőven van időm elgondolkodni azon, hogy de ritkán írok erre a blogra. Azon, hogy ezt lefogom írni. Azon, hogy milyen jó idő van.Azon, hogy milyen szuper már, hogy van ez a MINDEN. Azon, hogy eddig észre sem vettem, hogy milyen szépek ezek a fák. Azon, hogy megtanulhatnék helyesen írni. Nevömájnd. :)
Hét előtt indultam. Nyolc után otthon is vagyok. Még engem is meglep, de tele vagyok energiával. Lepakolok, lezuhanyzom, majd egy kicsit később, mikor már az ágyban fekszem, arra gondolok, hogy a kis bogarkák családtagjai nézik a híreket benne pedig: Egy ismeretlen biciklista, ma este fél hét és fél nyolc között, tömegbogárgyilkosságot követett el a Dunaszerdahely-Alsószeli úton. Elmorzsolok értük egy imát, aztán már nem gondolkodom, csak tekerek az álmomban tovább...;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése